Letiltotta az Európai Űrügynökség az oroszokkal közös Mars-programot
Szeptemberben indult volna közös EU–Oroszország program keretében egy marsjáró, de az Európai Űrügynökség (ESA) kihátrált ebből.
Szeptemberben indult volna közös EU–Oroszország program keretében egy marsjáró, de az Európai Űrügynökség (ESA) kihátrált ebből.
Egyre közelebb kerülnek az orosz erők Kijevhez, ám az ukrán fővárost valószínűleg csak úgy foglalhatják el, ha előbb rommá lövik. Az Oroszország elleni szankciók már hatnak, és mintha repedések mutatkoznának a Putyin-rezsim betonszilárdságú falain.
A képzeletbeli ranglistát eddig Törökország vezette, de Vlagyimir Putyin hátországa beelőzte.
A horvát kormány egy cég bankszámláját is zárolta, és további három hajó lefoglalását fontolgatja.
A miniszterelnök nagyon tevékenynek mutatkozik a határon.
A rakéták tartalmaznak egy kisebb egységet is, ami a szakértők szerint képes megzavarni az ukrán légvédelmi eszközöket.
A felvétel készítői nem végeztek túl alapos munkát, mert messziről látszik, hogy módosított anyagról van szó. Ennek ellenére ezrek osztják tovább.
Még az atomháború sem kizárt. Imádkozzunk, hogy csoda történjen Moszkvában. Anélkül hosszú és kemény lesz az előttünk álló út – írja Martin Wolf, a Financial Times fő gazdasági elemzője.
Az ukrán elnök Leningrád ostromához hasonlította Mariupolét.
A korábbi olajmágnás és politikai fogoly szerint súlyos, hogy a világ nem érti: Putyin személyében egy csirkefogóval van dolga, és fogalma sincs, miként kell egy ilyen emberrel tárgyalni. Mihail Hodorkovszkij, aki 10 éves börtönbüntetése után londoni emigrációban él, az Economist kérésére fejtette ki véleményét.
Az érkezők közel harmada gyerek volt.
Az áldozatok számáról egyelőre nem érkezett hír.
Ivan Fedorov szabadon engedéséért korábban tüntettek a helybeliek.
Negyedik hetébe lép az oroszok Ukrajna elleni offenzívája. Kövesse velünk a legfontosabb háborús híreket folyamatos tudósításunkban.
Mérlegelik az ukrajnai csapaterősítést az oroszok – állítja egy amerikai védelmi minisztériumi illetékes. Eközben Washington egymilliárd dolláros katonai segélyt hagyott jóvá Ukrajnának.
Szerdán volt az első alkalom, hogy ezzel a jelzővel illette Ukrajna ellen háborút indító orosz kollégáját Joe Biden. A Kreml szerint ez megbocsáthatatlan.
Szinkronizálták az európai hálózattal az ukrán és a moldovai villamosenergia-hálózatot. Ez segíteni fogja Ukrajnát, hogy stabil legyen a rendszere.
Az ENSZ legfelsőbb bírósága helyt adott az ukrán fél kezdeményezésének.
Az ostromlott délkelet-ukrajnai városban hivatalosan már 2400 civil vált a háború áldozatává.
Kijevnek le kellene mondania a NATO-hoz csatlakozásról, cserébe biztonsági garanciákat kapna.